"leellenőriztette"

Volt nekem egy isteni magyar-tanaram', aki az ilyeneket halkan, kedves, elnéző mosollyal, de kissé okítóan feddő hanggal, csak emígy korrigálta: "Robikám, le nélkül.." Vagy "be nélkül", mert jellemző volt a bepótolom vs. pótolom is ;-)

Szeretettel:

Tisztelt [...] úr!

Az ellen (ellent, ellene stb.) névutó (vmi ellen), ill. határozószó már bő négyszáz éve adatolva van. Igekötőként is funkcionál (ellentmond, nem áll ellen stb.). Ezzel az ellen-nel gyártottak a 19. században a német Gegen-, Wider- mintájára egy csomó összetett szót: ellenfél, ellenszél, ellenlábas, ellenpárt, ellenméreg, ellensúly stb. Tessék megfigyelni: ezek főnevek, bennük az ellen- nemigen lehet igazi igekötő, hanem határozószói előtag (vö: fennszóval, távollét, bennszülött, általút stb.). Így keletkezett az ellenőr főnév is, majd abból az ellenőriz ige. Ez az egyik.

A másik: azt, hogy a mondatban levő ige által kifejezett valami éppen folyik, vagy kezdődik, ismétlődik vagy befejezéssel bír, vagyis hogy az igének mi az aspektusa, szemlélete, azt a nyelvek különböző eszközökkel fejezik ki. Az indoeurópai nyelvek ezt többnyire az igeragozáson belül, az ún. igeidőkkel intézik el (vö. continuous, perfect tenses az angolban). A magyarban erre az igekötők szolgálnak. Pista ír valamit (folyamatos szemlélet), Pista megír vagy leír valamit (befejezett szemlélet).

Mármost jól megfigyelhető a mai magyarban az igekötőkkel kifejezett igeszemlélet-rendszer gazdagodása. (Például: Nádasdy a besír, beröhög, bealszik stb. típusú igékben egy sajátos aspektus kifejezését véli megjelenni, és Kiefer nevezetes Jelentéselméletében már hozza is ezt a „szubmerzív” igeszemléletet. Még az is lehet, hogy az említett bepótol be- igekötője ennek valamiféle csírája...)

A nyelvművelő hagyomány persze utálja a változásokat, és mondvacsinált ürügyekkel üldözi őket. Például „helytelennek” nevezi a ledegradál alakot, mondván, a degradálban a latin de- már kifejezi azt, amit a le- igekötővel akar a beszélő kifejezni. Csakhogy ez nem igaz. A latin szó a magyar beszélőnek nem „transzparens”, a magyarban nincs se de- igekötő, se gradál ige. Viszont a degradál ige átlagos magyar nyelvérzéknek folyamatos aspektusú, vagyis ha a beszélő közölni akarja, hogy a folyamat le is fog zárulni, akkor befejezetté kell tennie, perfektiválnia kell az igét, és azt igekötővel teheti. Így leszen a ledegradál.

Ez van a (le)ellenőriz-zel is. A nyelvművelő szakirodalom azt mondja, hogy „felesleges a le- igekötő használata e szóban, hiszen funkcióját az ellen- igekötő már ellátja”. Csakhogy mint a fent vázolt etimológiából sejthető, nemigen van az ellenőriz-ben igekötő. Nincs is olyan, hogy *ellen fogom őrizni, *ezt őrizd ellen (vicces, hogy a Nyelvművelő kézikönyv nemes egyszerűséggel közli, hogy az ellenőriz igekötője nem válik el...). Az átlagos magyar nyelvérzék sem érzi úgy, hogy lenne (sőt sokan azt se gondolják, hogy az ellenőriz összetett szó lenne, hiszen az ellenőrzés nem őrködés). Vagyis az ellenőriz folyamatos aspektusú ige. És ha perfektiválni kell, jön a le-...

üdv
ZsB