d) A megismételt igekötők közé kötőjelet teszünk, és együttesüket egybeírjuk az igével (vagy igenévvel): ki-kinéz, le-leereszt, meg-megállt, össze-összevesznek; elő-előtűnő, vissza-visszatérve; stb. Hasonlóképpen: vissza-visszatérés stb.
Az ellentétes jelentésű igekötőket kötőjellel kapcsoljuk össze, és különírjuk őket az igétől (vagy igenévtől): ki-be járkál, le-föl sétál, ide-oda tekinget; oda-vissza utazni, előre-hátra pillantva; stb. Hasonlóképpen: le-föl sétálás stb.
Különírjuk az igétől (vagy igenévtől) az összevissza, szerteszéjjel, szerteszét határozószókat is: összevissza beszél, szerteszéjjel szórták, szerteszét szórva stb. Hasonlóképpen: szerteszét szórás stb.

A magyar helyesírás szabályai 131. d)

Abból a vicces hagyományból, hogy az adverbiumok igekötőnek nevezett alfaját egybeírjuk az igéjükkel, ha éppen az igéjük előtt méltóztatnak elhelyezkedni, mindenféle – bátran gondolhatjuk: fölösleges – komplikáció következik. Például, hogy „tisztességes helyesírónak” tudnia kell(ene), hogy egy szó határozószó vagy igekötő; illetve hogy ugyanaz a szó egy adott pillanatban éppen határozószó-e vagy igekötő. (Különírta az igekötőt. Külön írta, hogy írjuk egybe. Abba, alá, alább, alul, bele, benn, felül, fenn, hátra, ide, oda, külön, újra, végig... Újra dolgozik és újraéleszt. Felül marad és felülmúl. Hátraáll és hátra áll, nem előre.)

Vagy észben kell(ene) tartani – az idézett szabály szerint –, hogy ha egy ige előtt több igekötő talál lenni, attól függően kell alkalmazni a harmadik mozgószabályt, illetve annak egy speciális változatát, hogy különbözők-e azok az igekötők, vagy ugyanaz az igekötő ismétlődik. (A harmadik mozgó szép példája annak az aljas szabálytípusnak, amibe tojtak beleírni a kivételeket, a nagykötőjeles kivételről értekeztünk már.)

Vegyük észre, hogy a 131. d)-ben van egy nagyobb disznóság is. Implicite kimondja azt a – nem is helyesírási, hanem „nyelvtani” – tételt, hogy az összevissza (szerteszéjjel, szerteszét), nem igekötőpár, hanem összetett határozószó (sőt melléknév is: összevissza beszéd).

És tényleg! Noha az összevissza néha tök olyan, mint egy igekötő (mi különbség van az összekuszál és az összevissza kuszál között?), azért az összevissza beszél nemigen jön össze az összebeszél és a visszabeszél párosából, „nem olyan”, mint a ki-be jár. Az összevissza bizony egy ’rendszertelen(ül) többféle irányba’;’zavaros(an), elletmondásos(an)’; sőt ’összesen’ jelentésű határozószó, illetve melléknév (összevissza kapkod, összevissza beszéd, összevissza egy tízesbe került). És hát összetett szó, a mellérendelő összetételeknek abból a fajtájából, amit kötőjel nélkül írunk (összevisszaság van, nem *összeség-visszaság).

Nemigen van ez tudva. Az „össze-vissza” keresőszó bőven kétszer annyi Google-találatot ad, mint az „összevissza”. És kötőjelez a Hírszerzőtől az Indexen át a Kurucinfóig fű, fa, virág. Mert mégis: az össze, az egy igekötő, és a vissza is egy igekötő. És az elég gyakori le-föl repked, ki-be mászkál, oda-vissza jár és társaik meg kötőjellel vannak, ugye. Az analógia nyilván sokkal erősebb, mint egy eldugott információ a 131. szabályban.

Ez az egész mind nem lenne, ha az igekötőkkel is úgy bánnánk, mint a többi határozószóval, és mindig különírnánk őket. (Erre, persze, joggal lehet visszavágni, hogy nem véletlenül alakult ki az egybeírás hagyománya, az igekötő-ige párosnak erőst összetett szó jellege van, és tényleg. Az élet bonyolult.)