Szia!
Egy kisebb vita alakult ki.
Hogy mondod/írod helyesen? Könyörgök vagy könyörgöm?
köszi! :)

Írni – természetesen – így kell mindkét változatot. A könyörgöm alakra némelyek azt mondják, hogy „helytelen”, mert a könyörög nem ikes ige. Igen ám, de a magyarul beszélők nagy többsége a mondatszói használatban (pl.: könyörgöm, ne csináld ezt; és nem akkor, amikor a könyörög ige beépül a mondatba, pl. hiába könyörgök neki...) bizony úgy mondja, könyörgöm. Vagyis mondhatjuk, hogy a magyar nyelv jelen állapotában (szinkrón metszetben) van egy ilyen fordulat, idiomatizmus vagy hogyishíjják. Ráadásul azt gyanítom, hogy valójában (történetileg, diakrón metszetben) a könyörgöm -m-je nem az ikes ragozás személyragja, hanem a tárgyas ragozásé, valami olyan, ma már nem nagyon használatos fordulatból eredhet, hogy könyörgöm az istent, könyörgöm az urat, könyörgöm nagyságodat... Vagyis imho a könyörgöm és a könyörgök is helyes (ami engem illet, én – azt hiszem – többnyire az utóbbit használom).

üdv
ZsB

Ja, és ha már, akkor egy, a neten széltében idézett passzus Nádasdytól:

De ha azt mondaná valaki, hogy „nem tudunk rendesen magyarul”, „mindnyájan hibásan használjuk anyanyelvünket”, „csúnyán beszélünk-írunk”, arra már nagyon sokan bólogatnának, és meglepően messzire elmennének e téren. Nemrég csináltam egy fordítást a Szentivánéji álomból, és egy kolléga megtisztelt azzal, hogy elolvasta, és bíráló megjegyzéseket fűzött hozzá. Stiláris és rímtani kérdéseken vitatkoztunk, míg egyszercsak azt mondta: na itt viszont, ne is haragudj, de egy nagyon ronda nyelvtani hibát követtél el: „Könyörgöm, válaszolj!”. Ez helyesen úgy volna, hogy „Könyörgök, válaszolj!”, hiszen a könyörög nem ikes ige. Tátva maradt a szám. „Dehát ezt így szoktam mondani – védekeztem – mert mindenki így mondja!” „Az lehet, de annál inkább helytelen. Javítsd ki.” Nem kevesebbet állított, mint hogy primitív igeragozási hiba csúszott az – egyébként színvonalasnak ítélt – szövegembe. Úgy éreztem magam, mint a zongorista, akinek azt mondják: jól játszotta az Appassionatát, de ciki, hogy nem tudja, hogy a kottában a nagy „C” betű a 4/4 rövidítése.

Végül persze meggyőztem, mert azért vagyok nyelvész: rámutattam, hogy a könyörög igét mindenki iktelenül ragozza, én is (tehát Én minden reggel könyörgök neki – senki se mondja azt, hogy Én minden reggel könyörgöm neki), amikor e szó valóban ige. A „Könyörgöm!” azonban leszakadt ennek az igének a ragozásáról és önálló kifejezés lett (szakszóval: megszilárdult ragos alakulat), mely már független az ige ragozásától. Olyasféleképp, mint ahogyan a „lásd...” kifejezést olyannak is mondjuk, akit nem tegezünk, hiába elvileg tegezőformájú benne az ige, vagyis például „Kérjük, ellenőrizze adatainak helyességét (lásd a túloldalon).” – és nem „lássa a túloldalon”.