Két levél jött szinte egyszerre, mindkettő cihó-neuró egybe-külön.

Kedves Dr. Zsadon,
nem tudom, mennyi helyesírással kapcsolatos kérdést kap naponta, de ha van rá ideje, kérem, válaszoljon az alábbi kérdésünkre, amely egy tudományos cikk írása közben merült fel.
A cikkben olyan kifejezések szerepelnek, mint rövidtávú memória, illetve rövidtávú tárolókapacitás (ugyanazt jelenti). Én eddig biztos voltam benne, hogy ez esetben a rövidtávút egybe kell írni, a cikket javító kollégák azonban esküsznek rá, hogy külön, illetve mások arra, hogy kötőjellel.
Próbáltam neten, illetve magyar nyelvű szakszövegekben utánanézni, de úgy látom, nincs egyetértés, a kötőjeles verzió nem gyakori, de az egybeírás és a különírás közül mindegyik elég gyakran előfordul. A szabályzatban is csak annyit találtam, hogy bizonyos speciális esetekben egybe kell írni.
A mi esetünk most speciális vagy nem? Kérem, segítsen!
Köszönettel:
dr. X

Kedves dr. X!

(Köszönöm a megtiszteltetést, de nem vagyok doktor; kilencéves kutatóvegyészi pályám kurta publikációs listával és disszertáció nélkül fulladt kudarcba valamikor a paleolitikumban.)

Rövid távú: Az alaphelyzet, hogy ez egy jelzős főnévből (rövid táv) és egy -ú melléknévképzőből álló szerkezet. Az ilyeneket – általában: a szókapcsolat + képző alakulatokat, a kivételek sajnálatosan hosszú sorától eltekintve (de a rövid távú nem tartozik közéjük) – nem írjuk egybe. A helyesírási szabályzat (137. szabálya) szerint ui. csak a második képző von maga után egybeírást, a legtöbbet átkozott példa: nyitva tart, nyitva tartás, nyitvatartási (idő).

Ez akkor is így van, ha kérdéses, hogy a képző az egész szerkezethez, vagy csak annak alaptagjához járul-e, vagyis a zárójelezési paradoxonok valamelyikéhez van szerencsénk. Rövid + (táv + ú) vagy (rövid + táv) + ú? Az ilyen paradoxonnak az -ú képző különösen jól fejlett példányait generálja, hiszen nincs *távú memória, *szemű gyerek, *fenekű nő, csak hosszú távú memória, kék szemű gyerek, nagy fenekű nő.

Vagyis az ilyen szerkezeteket csak akkor tanácsoltatik egybeírni, ha jelentésváltozás forog fenn (a nyelvtanok többségének hülye megfogalmazásával, ha a szerkezet jelentése más, mint az azt alkotó elemek jelentéseinek „összege” (még blablásabban: ha a konstrukció jelentése az elemek jelentéseiből és a köztük levő grammatikai viszonyból nem jósolható meg, az összetételnek lexikalizálódott jelentése van)).

Ez a rövid távú-ra nem áll, hiszen a táv térbeli és időbeli távolságot egyaránt jelent, a rövid távúnak tehát sem a ’térben nem túl messzire vezető’ sem az ’időben nem túl sokáig tartó’ jelentése nem tekinthető „jelentésváltozottnak”. Ugyanez áll, természetesen, a hosszú távúra is. Vigyázat, a középtávút viszont egybe kell írni, mert a közép- (’közepes, középső’ jelentésben) ún. önállóan nem használatos előtag (vö.: al-, bel-, kül-, szak- stb.).

Ami az egybeírandó rövidtávú-t illeti, olyan is van, de az egy (sport)szakszó, és abban már a képzetlen főnév is összetett szó: rövid táv = ’rövid távolság (térben v. időben)’, rövidtáv = ’távolsági versenyen a versenyzők által teljesítendő rövidebb távolság’. A 200 m az egyik rövidtáv. Pista olyan jól fut, hogy neki 2 km rövid táv.

Mármost lehet, hogy a sportszakmához hasonlóan az orvosi, pszichológusi, biológusi szakma is definiál rövidtávot, hosszútávot, és akkor arra kialakulhat(ott) az egybeírás szokásjoga, de nekem erről nincs tudomásom, és sajna, nekem nincs meg az Orvosi helyesírási szótár (Fábián–Magasi, OOIIK, 1992. – egyáltalán nem biztos, hogy benne van), biológiai, pszichológiai meg tudtommal nincs is. Tehát a pontos válaszom az, hogy a rövid távú különírandó, hacsak az orvosi szakma másképp nem kodifikálta.

(Egészen párhuzamos példa: az informatikai-távközlési szakma gyakorlatilag totálisan elterjesztette a – tudtommal egy matávos szakszógyűjteményben „kodifikált” – szélessávú írásformát, noha annak grammatikai oka nincs, és még a legújabb helyesírási szótár is ragaszkodik a széles sávú alakhoz.)

Még annyit, hogy aki szerint *rövid-távút kéne írni, mindenképpen tévedett, egyszerű közszavakból álló kéttagú, alárendelő szókapcsolatokba sose kell kötőjel: ha szószerkezet, különírjuk, ha összetétel[, - jav.] egybe.

üdv
ZsB

Kedves Kolléga,
szakmai kérdésem van. Pszichológiai munkát javítok, amelyben rendre előjön az alábbi szókapcsolat: arousal szint. Hasonló írásokban szinte kivétel nélkül különírják, én inkább az egybeírásra hajlanék (OH 137. o.). Gyanítom, hogy az angol miatt terjedt el nálunk is ez a változat.
Mit gondolsz?
Kicsit általánosabban az is megfogalmazódott bennem (nem először), jogos-e a felháborodás, ha egy szakterület következetesen hibásan írt terminusaival találkozom?
Segítségedet előre is köszönöm!
Barátsággal: P.

Szerintem egybeírandó, de nem egészen az OH. 137. o. miatt (ott arról van szól, mikor kell kötőjelezni egy idegen előtagú összetételt. ill. hogy mikor nem lehet se egybeírással, se kötőjellel jelezni az összetételt), alapjában véve az egybe-külön írásnak mindegy, hogy az elő- vagy utótag „idegen”-e. Először azonban azt kell eldönteni, hogy az arousal + szint összetett szó-e, vagy zószerkezet. 

Az arousal (’éberség, készenléti állapot, aktiváció’) főnév, azaz az arousalszint (arousal level) az éberség szintje, éberségi szint → éberségszint, nyilvánvalóan jelöletlen birtokos szerkezet, muszáj összetétel legyen. Ugye, egy puszta, toldalék nélküli főnév egy másik főnév előtt minőségjelző (meg mennyiségjelző) vagy alany lehet, és akkor ez a viszony megfordítható, tanár úr (jelző) → (az) úr tanár (alany). Mivel nem állíthatjuk se azt, hogy az arousal szint volna, se azt, hogy a szint arousal volna, az arousal és a szint között valamilyen más grammatikai vagy jelentéstömörítő viszonynak kölletik lennie, amiből viszont hiányzik minimum valami toldalék. Az ilyen mindig összetett szó.

Felháborodni meg nem érdemes, tapasztalataim szerint az egyes szakmák konzekvens ortográfiai devianciái nem mutatnak különösebb eltérést a köznépi gyakorlattól.

üdv
ZsB