Sokan gondolják, hogy Uj Péter még a saját nevét se tudja a magyar helyesírási hagyományoknak megfelelően leírni, olvasói levelezők, kommentszaró trollok és ellenérdekelt kollégák Új-azzák meg Ujj-azzák is rendesen. Az évtizedes olvasószerkesztői tapasztalat viszont alig-alig tud több megszólhatót összekaparni U. P. helyesírásáról annál, hogy következetesen kötőjellel írja az összevissza határozószót, holott.

És igen, noha a látszat a mindig a trendet hozó, sőt a trendet alakító, szuperújító, alternatív, hagyománytipró fazoné, a valóság az, hogy U. P. maga az ólomba öntött hagyomány. Aki slapajként kezdte, és végigcsinált mindent, ami sajtó – egészen a főszerkesztésig, sőt az orgánumteremtésig –, ami hagyján, de meg is tanulta, mi az hogy sajtó. Itt ez a poszt, csak egy példának, amiben megmagyarázza, hogy miért nem vagyok, noha vagyok, amiből megint csak az a látszat keletkezhet, hogy itt a hagyomány van borogatva, de ha meggondoljuk a poszt elején az idegesítőek-idegesítők ügyi beszólást (amiben mellesleg nem nagyon van igaza, de ez most mindegy), nyilvánvaló, mennyire fontosak neki bizonyos hagyományok. Amiből olyan, manapság alig ismert eszmék fakadnak, mint pl. az, hogy attól, hogy egy nyomtatott betűkből összerakott szöveg képernyőn van, attól még érvényesek rá a tipográfia százados szabályai. És ha ez a konzervativizmus nincs, nem lett volna soha Korrektorblog meg Ortográf Cirkusz. Nekem ennyi elég.

Egy biztos, amíg tehetem, foggal-körömmel fogom őrizni a címbeli kettőspont utáni kezdőbetű fajtáját meghatározó Uj Péter-i hagyományt. Amit még az ólomszedett időkből hozott el nekünk.