Na, hosszú csöndre (átkozott vírusok) kemény téma.

Vagy két éve jött olvasói levelet veszek elő.

From: olvasó
To: olvszerk.


Kedves Don B!

„Ennek ellenére Önöknek mégiscsak kell, hogy legyen humora, hiszen a [...].”

A fenti mondatot a Velvet [...] számából másoltam. Idézhettem volna azonban az Indexből is, bőven találni hasonlót. Tudom, hogy van olyan vélemény, hogy a nyelv fejlődik, a nyelvésznek dokumentálnia kell azt, nem kiigazítania: ahogyan sokan beszélnek, az a „nyelvhelyes”. Én a másik táborba tartozom. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy azok az újságírók, akik az újszerű fordulatokat felkapják, és azonnal maguk is használni kezdik, igénytelenek, s alkalmasint másban is. Egyes szám – többes szám, a magyarban nem könnyű. Az Önök humora létező, tehát Önöknek van humoruk. A csuda érti, hogyan nem sérti a szerkesztők fülét az a fent idézett szerkezet. Lehet, hogy nincs nekik füle? ;-)

Üdv, és szorgos gyomlálást kívánok:
L

 

Akkor ezt válaszoltam (némi utólagos kozmetikázással):

Kedves [...]!
Én már azt a Presser-nótát se csípom, hogy a csúnya fiúknak is van szíve. Régóta tervezem, hogy írok a dologról, csak még nem találom a megfelelő fonalat a legombolyításhoz. Merthogy egészen biztosan nem arról van szó, hogy a kolléga felkapott egy újszerű fordulatot, a jelenség nagyon régi, már a Nyelvművelő kézikönyv is csak annyit mond, hogy „a birtoklást kifejező részeshatározó melletti alanyon” a nem egyeztetett személyrag „pongyola”, az egyeztetés a választékos megoldás. Új nyelvtanok meg talán képesek azt mondani, hogy ebben a pozícióban a személyrag vagy egyeztet, vagy nem, és kész. És széltében-hosszában használják, még ún. művelt beszélők is. Meg hát érthető, olyan kicsi a különbség az önök humora és az önöknek van humora/humoruk között. (És mi ez ahhoz képest, hogy egyre kevesebben egyeztetik a főnévi igenevet (önöknek el kell mennie)). Én azért még ha meglátok egy ilyet, kijavítom, de magyarázni már nem nagyon szoktam a szerzőnek, mert csak néz rám kerek szemekkel, és nem is érti miről beszélek.

üdv
ZsB

A levelet cc-ztem a szerzőnek is.

From: újságíró
To: olvszerk.


Köszi az elnéző védelmet :)
Ez egyébként tényleg annyira kicsi különbséget eredményez, hogy én épp ezért szoktam komoly töprengésbe esni néha, hogy „öööö, mostakkor hogyis? ez akkor biztos valami nagyon trükkös dolog” :) és aztán általában megérzésre döntök.
Az önöknek el kell mennie, szóval az igeneves egyeztetés valahogy hangsúlyosabbnak tűnik, ott én is egyeztetek...!!! De tényleg érdekelne, mi alapján kell/lehet egyeztetni az egyiket és nem kell a másikat.

Naszóval. A magyar birtokviszonyban a birtokot képviselő szónak jó kulimászos paradigmája van. Birtokos személyrag vagy birtokos személyjel? (Az világos, hogy a birtokos izé – rag, jel – a birtokon van?). Szálazzák többféleképp, mondjuk, birtokviszonyjel + birtoktöbbesítő jel + személyrag (ház + a + i + m) – és akkor még az olyanok, hogy házaiméiéi... Mindegy. Az alap: az én házam, házaim; a te házad, házaid; az ő háza, házai; a mi házunk, házaink; a ti házatok, házaitok; az ők...

Na, ez az! Többes szám harmadik személyben nem a birtokoson jelöljük, ha többen vannak, hanem a birtokon: az ő házuk, házaik. (Bár volt idő, és voltak emberek – nyelvújítás, ugye –, akik azt gondolták, hogy az a helyes, és úgy is írták, hogy az ők házuk.)

Ettől aztán a birtokost (képviselő névmást) ki se kell mondani. A házuk már felépült, de a papírjaik még nincsenek rendben. A toldalékból világos, hogy a birtokosok többen vannak.

Igen ám, de ha rendesen megnevezzük azt a több birtokost, többességük jele visszamászik a birtokról a birtokosokra. Pistáék háza, az emberek véleménye, a fiúk szíve. Azaz ilyenkor a birtokszó toldaléka ugyanaz, mint amikor csak egy birtokos van, vagyis nem egyeztet.

Egyébként a birtokszó paradigmája, mint mondtam, nyakatekert ugyan, de nem eléggé. Több birtokosnál nem tudja egyértelműen jelezni, hogy egy vagy több birtokunk van-e. Behozták a lányok a könyvüket. Most három lány jött be egy könyvvel, vagy három lány jött be három könyvvel? Behozták a lányok a könyveiket. Most három lány jött be három könyvvel, vagy három lány jött be fejenként három könyvvel? Na, hagyjuk!

A csúnya fiúk (birtokos jelző) szíve (alaptag) is hevesen dobog. Ezt eddig mindenki így mondja (manapság). Mellesleg (ebben a sztoriban sok mellesleg, egyébként és igen ám bír lenni) a birtokoson lóghat -nak, -nek rag is (képes részes esetben állni), a csúnya fiúknak (a) szíve is... (Mellesleg 2.: megoperálták a csúnya fiúknak a szívét – itt vajon a fiúknak birtokos jelző vagy részeshatározó, vagy is?)

Viszont az ilyenekben mégis ott van a több birtokos jele a birtokszón (miközben megmarad a birtokoson is):

A csúnya fiúknak van (volt, lesz, lenne, nincs) szívük.
A csúnya fiúknak is dobog a szívük.
A csúnya fiúk megoperáltatták a szívüket.
A csúnya fiúk szerelme a szívükben ég.
A csúnya fiúk a szívükkel gondolkodnak.
A csúnya fiúk hallgatnak a szívükre.
A csúnya fiúkat is a szívükről ismerhetni igazán.
A csúnya fiúkkal is végezhet a szívük.

A nyelvápoló okosságok valami olyasmit mondanak, mint azt az olvasónak is írtam, hogy nem egyeztet a birtok toldalékja birtokosok-birtok helyzetben, egyébként jobbára egyeztet. Pölö:

Nyelvművelő kéziszótár

2. A többes szám 3. személyű – személyes névmási v. egyéb ilyen értékű – birtokosra v. egyeztetett (számban hozzá illő) v. nem egyeztetett (egyes szám 3. személyű) személyjellel utalunk.
   a) A nem egyeztetett személyjel akkor használatos, ha a többes számú birtokos jelző a birtokszó előtt áll: a lányok ruhája (nem pedig: ruhájuk); több birtok esetén: a lányok ruhái (nem pedig: ruháik).
   b) Ha ellenben a birtokos jelző v. egyáltalán nincs kitéve, v. az ő személyes névmás, csakis egyeztetett személyjellel utalhatunk a többes szám 3. személyű birtokosra: itt a kocsijuk; itt vannak a csomagjaik; ez az ő kocsijuk; az ő csomagjaik már megérkeztek. Az igényes, választékos nyelvhasználat ezt kívánja meg akkor is, ha a névszói birtokos jelző csak a birtokszó után következik: a kocsijuk már itt áll a házuk előtt a fiúknak; a csomagjaik már megjöttek a lányoknak, de ők maguk még sehol sincsenek. És ez ajánlható akkor is, ha az elöl álló birtokos jelző és a birtokszó közé állítmány v. egyéb mondatrész ékelődik: a szomszéd lakóknak még nem jött meg a gázszámlájuk; a képviselőknek ilyenkor van a legtöbb dolguk. Pongyola így, bár nagyon terjed: a szomszéd lakóknak még nem jött meg a gázszámlája; a képviselőknek ilyenkor van a legtöbb dolga.

Vegyük észre, hogy csúnya fiús példamondataimban – az elsőt kivéve – nemigen szoktak a népek nem egyeztetni. (Az egyeztetetlen verzió ezekben képes egészen mást jelenteni: a csúnya fiúk megoperáltatták a szívét = a fiúk valaki más szívműtétjét intézték el, pl.). Az ilyenekben a birtokos nem is birtokos jelző, az egy ki nem tett névmás: A csúnya fiúk hallgatnak az ő szívükre.

A nyelvápoldai főfájást a csúnya fiúknak van (volt, lesz, lenne, nincs) szívük típusú mondatok és származékaik okozzák. Ez az, amit a Nyelvművelő kézikönyv úgy hivatkozott, hogy „az ún. birtoklást kifejező részeshatározó melletti alany”, a Nyelvművelő kéziszótár meg úgy, hogy a „birtokos jelző és a birtokszó közé állítmány v. egyéb mondatrész ékelődik”.

Na, igen, a birtoklásmondat. A nyelvészek jól el tudnak vitatkozni, hogy részes eset vagy birtokos eset (vagy dativus posessivus), vagy hogy ezekben a mondatokban a van egy egész másik van (olyan segédige, mint a have, a haben, a habeo), vagy dehogyis. Mindegy is, ez már tényleg nagyon nyelvészeknek való. Nem tudom, miért ingadozik a közbeszédben a birtoklásmondatokban az egyeztetés. Talán, mert ugyanúgy a birtokviszony közvetlen kifejezésére szolgál, mint a birtokosjelző-birtokszó szerkezet, csak egy mondatszinttel feljebb.

Hogy az én fülemet miért hasogatta (hasogatja?), sejtem. A fent idézett korrespondenciában írtam a kollégának: „A mai nyelvhasználatban, főleg az ilyen szerkezetben alig egyeztetnek már a népek. Alapvetően azért vagyok bajban, mert az én fülemet hasogassa a csúnya fiúknak is van szíve, de rajtam kívül néhány elaggott nyelvápolót leszámítva senkiét, sőt emlékszem, egyszer J. teljesen kivolt egy ilyen javításomtól, neki már az -uk, -ük hasogatta.”

Most, hogy visszagondolok, eleinte én is csak – mint a kolléga – valamit éreztem, hogy itt, „öööö, mostakkor hogyis?”. Nyilván észleltem, hogy ingadozik a nyelvhasználat. Csak aztán összeolvastam mindenféle nyelvoltalmi pörölyöket, leszűrtem valami megtanulható(nak vélt) szabált, és azóta hasogassa. A kultúra viszket.

Meg aztán, hogy gubancosabb legyen, az embernek néha beugrik ez-az. Pl. Arany János:

Szavuk sem igen van azalatt, míg esznek,
Természete már ez magyar embereknek.

(A főnévi igenév egyeztetési kavarjairól majd máskor.)