Eszembe jutott az is, hogy a kézírásokban és nyomtatásokban sok hibák találtatnak, de azonnal észrevettem, hogy ez csak olyan akadály, melyet könnyen elháríthatni: mert vannak bizonyos esmértetőjeleink, melyekre vígyázván az írásnak vagy nyomtatásnak hibáit külömböztethetjük. Ezeket a jeleket a természeti okosság mutatja; ugyanazért csak üdőt vesztegetnénk, ha ezek iránt szót szaporítanék; mert az ilyetén dolgok tökbe úgysem férnek, azoknál pediglen, akiknél nem puszta a felső vár, anélkűl is tudva vannak
[...]
Nálunk is igaz, amit a deákok mondanak: Nulla regula sine exceptione. Hibázna, aki arra vigyázván, hogy a deákok így beszélnek: certum, certis, certissimum, aki (egyem) evvel azt akarná bizonyítani, hogy ezeket is mondhatni: multum, multis, multissimum, szintén úgy vétene az is, aki a szórendelésnek módjára ezeket helyesnek tartaná: sok, sokabb, legsokabb. Hijában törekednek az effélékben a grammatikusok, kik mindenkor csak azon igyeleznek hogy egy régulában sok ígét fogjanak. A grammatikusnak kötelessége az, hogy a régulákat a nyelvhez, nem pedig, hogy a nyelvet az ő réguláihoz alkalmaztassa.

Rájnis József: A magyar Virgilushoz tartozó sisakos paízos kardos mentőírás, 1789.

A grammatikusnak kötelessége az, hogy a régulákat a nyelvhez, nem pedig, hogy a nyelvet az ő réguláihoz alkalmaztassa. Világos?