1977. Vagy 78? 80? Lepukkant kultúrterem. Janó az „Elmegyek, elmegyek”-et kezdte húzni, GGDD AADD, ma is érzem a kezemben azt a három akkordot. Meg látom magam előtt a lókottát, amiből tanultam: Hollerith-kártyákra írtam Rotring csőtollal az akkordokat a ritmusgitárosok kódolásával. Ebben az esetben Lajtha aprólékos partitúrájából, a c-kulcsban írt kontraszólamból extraháltam a dúrokat. A 25. sz. lassú a Széki gyűjtésből. „Lakodalmon hajnalban szokták játszani, amikor a vendégsereg oszlani kezd. Ez az utolsó tánc.”

Elmenyek, elmenyek (GGDD AADD), messze földre menyek (AGAA DDAA), / Ennek a városnak (ADCC GGG) lakója nem leszek (AGCC AAAA). // Hajel mégy is rózsám, csak hozzám igaz légy, / Igaz szerelmedet hamisra ne fordítsd. // Hat ökör a földet nem magának szántja, / Az anya a lányát nem magának szánja.

De most nem ezt kezdtem ordítani a kontra mögül, mert a táncoló tömeg mögött a falnál megláttam Bródy Jánost. Hanem ezt:

Átkozott féltékenység, életemet tönkretennéd, / Elvennéd a kedvesemet, megrontanád azt, ki szeret. // Átkozott kételkedés, elviselni, jaj, de nehéz, / Mégsem tudok megnyugodni, nem lehet egy lánynak hinni. // Átkozott gondolatok, reám miért támadtatok, / Bárcsak volna jég a szívem, nem lennék már védtelen.

Nehéz az út nagylemez, 1968. Szörényi L. – Bródy J.: Átkozott féltékenység. Máig se tudtam rájönni, mit zeneszerzett ezen a lassún Szörényi L.

Bródy szélesen vigyorogva intett egyet a zenekar felé, állt egy kicsit a terem ajtajában, aztán elhúzott a tánccsoport legszőkébb nőjével.